2014. november 8., szombat

Intersport túranap 2014-11-08

Előzetesen neveztem a rövidtávra (10,1 km) de utólag ha nem is megbántam, de a középtáv lett volna a jobb, így kicsit rövid lett :) Pontos időt még nem tudok, de 2 óra körüli idő alatt mentem fel Csillaghegyről a Kő-hegyre és vissza. Szerk: megvan a pontos idő, 1:57:54. Tehát sikerült a 2 órán belüli eredmény, ami nekem tökéletesen jó. :)

Az idő nagyon jó volt novemberhez képest, még vékony dzseki se kellett :)
Megint jó rajtszámot kaptam: 4180-as
Rajtcsomagban magazinok, Horalky nápolyi, Cerbona szelet és Xixo ízesített víz volt, az úton csak a cerbonát ettem meg, meg az otthonról vitt teát ittam.
Rajtolás előtt pár perccel:

Az útvonal és a térkép:


Végül is úgy nézett ki az egész, hogy hegyre fel, majd le. (Fordítva fárasztóbb lett volna)
Az út elején házak között ment, majd felkapaszkodtunk a Róka-hegyre. A kőfejtő csodálatos, elég sok képet készítettem:

Még az alsóbb részen:

Aztán egyre feljebb:

Kilátás Csillaghegyre és Békásmegyerre:

Jó nagy ez a bánya, és nagyon szép, a turistaút meg jól járható, lépcsőkkel, és néhol korláttal is biztosítva:


Még egy kilátás:

És még ennél is volt feljebb:

Mesterséges szurdok :)

Egy barlang bejárata:

És itt már a tetőn:


Innentől erdőben kanyargó ösvény, ahol szép őszi látvány fogadott, csupa sárga levél a fákon:


Aztán kiértünk az erdőből és elénk tárult a Kevély-hegyek csodás látványa:


És legelésző paci is volt :)

Átkeltünk az ürömi műúton és innen egy folyamatos kaptató fel a Kő-hegyre, a rövidtávon egyetlen ellenőrzőpontig. Nagyon köves, kellemetlen emelkedő volt, és nem is különösebben látványos. Fent pecsét megszerez és ugyanezen a köves úton vissza. A műúttól más útvonal volt, a bányát elkerülve, nagyrészt házak között. A cél előtt azért még pár képet készítettem:



És akkor a célban teázás, pecsét, emléklap (ami nagyon szép) és kitűző:


Összességében szép kis túra volt, hamar le is gyalogoltam, legközelebb a középtávra megyek, az biztos :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése