2015. február 21., szombat

Zöld 20 - Fekete István emléktúra (2015-02-21)

Szép tavaszi időt ígértek az időjósok, így hát útnak indultam ezen a szombaton is, csak most ide a közelbe, a Budai-hegységbe. Újabb Budapest Kupás túra, hadd gyűljenek a pecsétek!

Táv: 19 km
Szint: 649 m
Rajt: Normafa Síház

Az útvonal és az igazolófüzet:



A rajt kezdetére, 7:30-ra fel is értem a Normafához, ahol viszont elég hideg volt, a nevezést gyorsan letudtam, és indulás! Az elején kicsit tétováztam, mert fent még volt hó, és letaposva, jéggé fagyva, nagyon csúszós volt, és bevallom féltem, hogy már az első métereken esek egy hatalmasat, amíg a Síháztól lemegyek a zöld jelzésre. Van ahol nem is csúszott annyira, viszont az is ugyanúgy nézett ki, mint a csúszós, toporogtam, nézegettem, hol lenne a legveszélytelenebb menni, aztán nekiindultam, mintha tojásokon lépkednék (nagyon csúszott a kiscsizma amit felvettem, a túracipőm 1 hét alatt nem száradt meg rendesen, teljesen víz alá kellett tennem a Kiss Péter emléktúra után, mert még belülről is saras volt) és esés nélkül el is értem a zöldet, ami meredeken vitt lefelé. Az út szélén lehetett viszonylag csúszásmentesen menni, ott viszont hó volt (ami azért jobb, mint a jég), meg belógó ágak.


Aztán annyira csúszós lett egy darabon, hogy lementem a jelzésről és a fák között a hóban mentem:
Rövidebb ezzel nem lett az út, azaz kispistázásról szó sincs, sőt kicsit hosszabb is lett, szóval nagypista :P viszont egyáltalán nem csúszott.
Aztán elhaladtam a szebb napokat megért Disznófő mellett:
Innen irány a Tündér szikla, egyre kevesebb hó volt, de azért csúszott rendesen, az út széle volt a legbiztonságosabb.
Tündér sziklánál az 1. EP, pecsét és ereszkedés tovább lefelé. Persze pár képet csináltam a szikláról:



A zöld sáv a szikla alatt visz el, 2 hete felülről érintettem a Tündér sziklát, innen is, onnan is gyönyörű. Közben ki-kibújt a Nap is, és elérkezett a túra "városi" szakasza.
2. EP Fekete István emlékház, onnan át a Nagyhíd alatt aztán kezdődött a lépcsőmászás, több hosszú lépcsőn kellett a házak között felkapaszkodni az Apáthy-szikla felé.
Volt ennél durvább is, a számomra véget nem érő Battai lépcső, na ott nem laknék, még a szép kilátás miatt se :P
És végre felértem az Apáthy sziklához, amiről gyönyörű a látvány és egy szintben haladó sétaösvényen kell továbbmenni, ismertető táblák is vannak, a veszélyesebb helyeken korlát, a szikla pedig csodaszép:








Sajnos egy-két táblát vandálok összefestékeztek, azokat nem fotóztam le, mert nem olvashatók. Szívesen lefújnám az elkövetők arcát festékkel, hogy megemlegessék!
Innen aztán tovább emelkedett az út az Árpád kilátóig, nem is volt sár, jól lehetett haladni.
A kilátónál volt a 3. EP, ahol a pecsét mellé csoki is járt, én egy Balaton szeletet választottam, és rögtön el is tüntettem a gyomromba.

És megint a havas-jeges leereszkedés a Szépvölgyi útig, megint jó lassan mentem, nem is estem el.
Napsütés az ágak között:
Megint felfelé a Hármashatár-hegyi nyeregig, megint hóban, de felfelé valahogy könnyebb volt menni, mint lefelé.
A műutat keresztezve látszódtak az adótornyok, de most nem a kéken mentünk, ami fel is kapaszkodik a hegyre, majd meredeken le, hanem a zöldön, ami a Nagy Farkas-torok és a Guckler szikla felé kerüli meg a hegyet.
A Nagy Farkas-torok felé megint az átkozott havas leereszkedés, kezdett már elegem lenni belőle :P

Aztán a Guckler út, ami szintező, tehát könnyű lenne, de mivel északi oldal, a hó még megmaradt, az út közepe tiszta jég volt, a szélén lehetett csak normálisan haladni csúszásgátló nélkül.
A Guckler szikla:
Innen már nem volt messze a Virágos-nyereg, azaz a 4. EP, ahol gyors pecsét, mert elég rosszul álltam a szintidővel, még kb 7 km volt hátra, és 1,5 órám volt, és bár innen már szinte csak lefelé megy az út, azt is tudtam, hogy nagy sár lesz. Így is volt, a sármentesebb részeken szinte futottam, a sarasabbakon óvatosabban mentem, csúszott + cipőnként 0,5 kg többletsúly :P Szóval innen most nincsenek fotók, mondjuk különösebb látnivaló a sáron kívül nem volt.
Ki is értünk viszonylag hamar az erdőből, és szántó mellett vezetett az út, ami egy merő sár volt, de a látvány szép volt, már a Solymári Szarka-vár is látszott, de inkább arra koncentráltam, hogy ne csússzak el.



Végre beértem Solymárra, de innen még vagy 1,5 km volt a cél, a Kocsma Galéria, igaz már szép tiszta járdákon. Végre a Templom tér:

És az 5 órás szintidőt kicentizve 4:50 perc alatt értem be. Pecsét a célban a Budapest Kupa füzetbe is, aztán aranyos őzikés oklevél és kitűző, több közül is lehetett választani, én a hóvirágosat választottam:


Változatos túra volt, ha kevesebb jég és sár lett volna, sokkal jobban élveztem volna. Legközelebb a Szarka Várat is megnézem, ha erre járok :)

2015. február 15., vasárnap

Kiss Péter emléktúra a Mátrában 20 (2015-02-14)

Korán reggel indulás a Stadionoktól busszal Sástóig, onnan kb. 500 m erdőben a rajt a Sástó Oxygen Adrenalin Park. Előneveztem, így a rajtolási procedúra extra gyorsan lezajlott, vonalkódos rajtoltatás, indultam nem sokkal 1/2 9 után, szép, tiszta időben.

Táv 20 km, szint 919 m, szintidő 7 óra

Az útvonal és az igazoló lap:


Ilyen volt a kilátás a lépcsősor tetejéről, amin leereszkedve kezdtük a túrát:
Le a meredek lépcsőkön, aztán tovább lefelé Mátrafüredre, az út a Rákóczi forrást is érintette:
Tovább lefelé, hó egyáltalán nem volt, sár is csak nagyon kicsi, ez volt a túra legkönnyebb szakasza.
Hamar elértem Mártafüredet, az 1. EP itt volt a buszmegállóban, pecsét és indulás, irány a Kékes!
Mártafüred:
Innen végig a Kék háromszög jelzés volt az útitársunk, 6,2 km-en ezt követtük, mindig csak felfelé, hol kevésbé, hol jobban meredek részen. Az út első felén a Csatornás-patak völgyében haladtunk, hol a patak mellett, hol magasabban a völgyben kanyargott az út:


Itt volt egy feltételes EP is, egy kis pihenőhelyen a patak mellett:
Ahogy mentünk egyre magasabbra, a hó is megjelent, először csak foltokban, pl. itt ennél a pisztrángos gátnál:
A nap szépen sütött, az út meg szorgalmasan emelkedett, néhol saras volt, néhol köves, és voltak jó kis meredek kaptatók is:




És ahogy megjelent a hó, egyre nehezebb lett a terep is, csúszott, meg meredek volt, és hát ugye már jócskán haladtam felfelé, kicsit fáradni is kezdtem.







Aztán végre kimásztunk a völgyből, elértük a Kékesre vezető műutat, innen már nincs messze a csúcs:
Még érintettük a Jávoros forrást és a mellette levő pihenőt:

És végre fent a Kékesen, csodálatos napsütésben:
Magyarország legmagasabb pontján:
A TV torony a napsütésben:
Téli táj és a Tető étterem:

A Síházban a 2. EP, pecsét és terülj-terülj asztalkám, ettem vajas kenyeret lilahagymával és almát, no meg a fincsi citromos tea is jól esett. Indulás tovább! A csúcskő közelében van Kiss Péter emlékhelye:

Innen ereszkedésbe kezdtünk a Kis-kő felé, először erdei dózerúton, farakások mellett:
Aztán be az erdőbe, kicsit eltéveszthető volt a letérés az útról, úgyhogy sok nyom vezetett a hóban, nekem ki sikerült választani az egyik legkevésbé jártabbat, süppedős havasat:

Kellemetlenül csúszós elég meredek lejtőn értük el a Négyeshatárt, onnan a zöld háromszögön kellett tovább menni a Kis kő felé.
Itt volt egy hely ahol csodás volt a kilátás:


Azért az útra dőlt fák itt sem hiányoztak:
És akkor a Kis kő, a 3. EP, ahol egy fára kitűzve képes megemlékezés Kiss Péterről:

Az EP-nél pecsét, és müzliszelet no meg a Kis kő:
Innen tovább egy erdei dózerúton:

Aztán tovább lefelé, a hó lassan elfogyott, saras, dagonyászós lett a terep:
A Csepegő forrástól már nincs messze Mátrafüred:
Mátrafüred, 4. EP, és innen már csak egy jó kis kaptató a célig. Először lépcsőkön, majd erdei úton:

 És itt jött el számomra a dupla pokol. Egyrészt ki is voltam már fáradva, másrészt ahogy felfelé mentem, egyre sarasabb lett, a szűk úton kikerülni se lehetett, nem volt más választásom, mint bele bokáig a ragacsos sárba, egyet léptem, felet csúsztam visszafelé, a sár alatt alattomos kövek is voltak, fél kiló sár ragadt a cipőmre, de már nem érdekelt itt semmi, csak az hogy mielőbb felérjek. És miután a sárnak vége lett, még ez a kis "lépcsőcske" várt, amin igencsak kifulladtam, mire felértem.
És akkor a cél, 6 óra 19 perc alatt, a szintidőben benne voltam, ezen a terepen jobbat nem is várhattam magamtól. A mosdóban cipő, zokni és nadrágcsere, aztán evés-ivás, nagyon fincsi szilvalekváros kenyér, alma és pogácsa volt amit megkóstoltam, de volt zsíros és májkrémes kenyér is, azoknak akik kedvelik.
Irány a buszmegálló, még egy búcsúpillantás a Sástó Adrenalin parkra:
És akkor az oklevél, és a jelvény:
Összességében remek túra volt, a szervezés csillagos 5-öst érdemel, nagyon kifáradtam, de jól éreztem magam :)