Rajt Csillebérc KFKI-nál, táv: 19,2 km, szint 625 m.
Maga a túra nem igényelt sok tájékozódást, végig a piros sávon kellett menni (milyen meglepő a túra neve alapján), így az itiner is szűkszavú volt, csak egy térképvázlat.
A rajtnál gyors nevezés, egy Milka Wafelini nápolyi (amit haza is hoztam), és indulás :)
Pár perc a piros +-on, azán rátértem a piros sávra, gyönyörűen behavazott erdőben vezetett az út, nem tudtam betelni a látvánnyal. Csak a decemberi jégkár nyomai szomorítottak el kicsit, de hóval borítottan még a letört fák is szebben mutattak.
Csakhamar a Szent Mihály sziklához értem:
Innen már csak egy ugrás Makkosmária, és 30 perccel az indulás után már oda is értem. Aztán már nem volt ilyen gyors a tempóm, jöttek a nagyobb emelkedők, lefelé meg csúszott, vigyázni kellett.
Havas pihenő Makkosmáriánál:
És a kegytemplom:
Indulás tovább a piroson a János-hegy felé:
Erre a padra most nem ültem le pihenni:
Az út mentén szépen felvágva, feltornyozva a jégkár által kidőlt fák, itt annyira jó fűrésztelep-illat volt:
Nyomás a János-hegy felé, kék ég, havas táj, gyönyörű volt:
És elértem a Gyermekvasút sínpárját, és a János-hegy megállót:
És már a Libegő felső végállomásánál is voltam, ahonnan rövid meredek emelkedőn másztam fel az első és egyetlen EP-hoz, az Erzsébet kilátóhoz. Erre január elején jártam a Téli Gyermekvasút túrán, akkor szomorkodtam a letört fák miatt, most viszont szépen behavazódtak, ami azért egész más látvány:
És akkor a mindig csodás kilátó:
És amiért pont oda építették, az ez a kilátás, elképesztően gyönyörű:
Balról jöttem, jobbra kell menni, mutatja a kissé megkopott tábla:
Szépjuhásznéhoz lebotorkáltam a meredek hegyoldalon, ahol szinte "törvényszerűen" összetalálkoztam a kisvasúttal, nem is egyel, hanem kettővel. Mindig látok vonatot, mikor arra járok, pedig nem sűrű a menetrend :) Amúgy meg imádom a kisvasutakat:
Itt megálltam egy kis "technikai szünetre", mert azt nem akartam az erdőben végezni, amit néha mindenkinek végezni kell. Aztán a büfében bedobtam egy bögre forró teát és egy meggyes rétest, fini volt.
Innen a piros jelzés a Fekete-fejen át a Petneházy rét felé vezet, ezen dagonyáztam novemberben a Budai Sarazó teljesítménytúrán, szóval tudtam mi vár rám. Az elátkozott Fekete-fej. Ősszel itt léptem egy akkora dagonyába, hogy bokáig saras lettem, most meg a Fekete fejről lefelé jövet csúszkálós de gyors tempóban mentem, és meghúzódott kicsit a jobb combom :(
Szóval fel a Fekete-fejre:
És fentről a kilátás meg az országzászló, ami ősszel a ködbe veszett:
Nagyon örültem mikor végre leértem a Petneházy réthez:
Na ott távolban látszik a János-hegy, onnan jöttem :)
És akkor a Budai Sarazón itt jött az a rész, a Kecske-hát felé, ahol a jéggel borított fákat-bokrokat fotóztam, most teljesen más volt a látvány, mert a leszakadt ágakat levágták, vagy letörtek a jég súlya alatt:
Még egy villanyoszlop is ketté volt törve:
Itt még voltak az útra dőlt fák is, csak megkerülni lehetett őket:
Aztán tovább, már nem volt messze a cél, viszont egyre latyakosabb lett az út a napsütésben:
És végre Nagykovácsi, csaknem 20 km után:
És a cél a Bánya utcai falatozónál:
A célban szép emléklap és kitűző, meg egy kupon amivel 3 deci teát lehetett inni:
Jól éreztem magam a túrán, talán az eddigi legszebb túra volt :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése